Könnyítést kapnak a félév teljesítéséhez a tesztelésben részt vevő hallgatók
Kásler Miklós javaslatcsomagját a kormány is támogatja.
Kásler Miklós javaslatcsomagját a kormány is támogatja.
Bizonytalanságról és információhiányról számoltak be a kivezényelt egyetemisták, szerencsére a tanárok kedvesek és a hivatástudattal sincs probléma.
A tesztet megelőző 3-6 órában ugyanis nem szabad se enni, se inni, a mintavétel pedig sok helyen délutánra csúszik.
A miniszterelnök múlt hétfőn jelentette be, hogy az iskolai és óvodai dolgozókat is rendszeresen tesztelni fogják. A mai kormányinfón az is kiderült, hogy erre jövő héttől kerül majd sor.
Szeretnétek nyáron pihenés mellett egy kicsit tanulni, fejlődni, világot látni és pluszpontokat szerezni a felvételihez? Több hazai és nemzetközi nyári egyetem is kínál teljesen ingyenes vagy ösztöndíjas lehetőségeket diákoknak, akár már középiskolás kortól. Mutatjuk, hova jelentkezhettek még 2025 nyarára.